Kedves Kisállat-tulajdonos!Kérjük, hogy helyfoglalási igényedet
legkésőbb az érkezés előtti második napig (bármely időpontban) szíveskedjen leadni!
Ellenkező esetben egy egyszeri, 2800 Ft-os kényelmi díjat számolunk fel. (Ezt az összeget csak csúcsidőben, azaz nyáron, illetve ünnepek, szünetek, munkaszüneti napok időszakában számoljuk fel.)Ez az intézkedés azért vált szükségessé, mert a múltban számos kellemetlenséget okozott a
bejelentés nélkül, váratlanul érkező kisállatok nagy száma.Az állatok fogadását minden esetben előkészületek előzik meg, és az adott napra ennek megfelelően tervezzük a szükséges munkaerőt is.
Volt olyan szombat, amikor 15 állatra számítottunk, ám bejelentkezés nélkül további 16 érkezett. Nem állt rendelkezésre elegendő előkészített hely, kevés volt a munkaerő, és az eredmény sajnos káosz lett.
Ezért kérjük,
legalább 2 nappal az érkezés előtt jelezd foglalási szándékodat
ITT.
Köszönjük szépen az együttműködést és megértést!
Pontosítás:Ha például vasárnap este adod le a helyfoglalást, és a kisállatot kedden reggel hozod be, az még időben leadott foglalásnak számít, így nem számolunk fel kényelmi díjat.
Fontos tehát, hogy
nem 48 órával korábban, hanem
az érkezést megelőző második napon kell jelezni az állat érkezését – a nap bármely szakában.